Uncategorized

Emlékszel a Bűbáj című mesefilmre? Már forgatják a folytatást Patrick Dempsey-vel

Bár már 14 éve mutatták be, a Bűbáj máig egyike a Disney legeredetibb filmjeinek. Egy naiv, kétdimenziós rajzfilmhercegnő hirtelen New York lüktető, cinikus nagyvárosában találja magát, méghozzá háromdimenziós, élő emberi testben, ahol választania kell az utána induló rajzfilmherceg és a sármos válóperes ügyvéd között. Mindezt igazi, Disney-mesékbe illő betétdalok és koreográfiák tarkítják, a főszerepekben pedig olyan csodás színészek láthatók, mint Amy Adams, Patrick Dempsey, James Marsden, Susan Sarandon vagy épp Idina Menzel. A Disney is tudta, hogy egy kincs van a kezében, ezért már 2010-ben elkezdtek dolgozni a folytatáson, csakhogy a dolog sokkal lassabban haladt, mint gondolták. 2017-ben ugyan már elterjedt a pletyka, hogy forog a folytatás, de ez az információ tévesnek bizonyult: maga Adam Shankman rendező is csak 2018 januárjában nyilatkozta azt, hogy a forgatókönyv már majdnem kész van, és amint elkészül, már küldi is tovább, hogy megírhassák hozzá a dalokat.

Amy Adams és Patrick Dempsey a Bűbáj első részében (fotó: Profimédia)

Amy Adams és Patrick Dempsey a
Bűbáj első részében (Fotó: Profimédia)

Dalok és rajzok

A dalokat ezúttal is Alan Menken és Stephen Schwartz írja. Utóbbi nem sokkal a forgatás előtt elárulta, hogy hét új dalt írtak a folytatáshoz, ami kettővel több, mint amennyit az első filmben hallhattunk. A munkamódszerük ezúttal más volt: legutóbb már a forgatókönyvben kijelölték nekik, hová kerüljenek a dalok, ezúttal azonban szorosan együttműködtek a rendezővel és a forgatókönyvíróval, hogy nekik is legyen beleszólásuk abba, hol lesz a legjobb helye a dalra fakadásoknak. Annyit elárultak, hogy Idina Menzel ezúttal kap egy önálló számot, ami nem csoda, ha azt nézzük, hogy mekkora sikert csinált a Jégvarázs dalaiból.

A filmkészítők hűek maradnak az első film rajzfilm – élőszereplős film formulájához is: Adam Shankman rendező azt ígéri, nagyjából ugyanolyan arányban lesznek láthatók a filmben rajzolt jelenetek, mint az első filmben voltak. A film forgatását végül május közepén kezdték el, és erről a Disney egy színfalak mögötti fotó bemutatásával számolt be, amin Adam Shankman rendező és Amy Adams látható.

A sztori és a forgatás

Tizenöt évvel a nagy happy endjük után Giselle, Edward és Morgan új házba költöznek Monroeville kertvárosában. Az új közösség Malvina Monroe hatalma alatt áll, akinek gonosz szándékai vannak hőseinkkel. Amikor gyűlnek a problémák, Giselle azt kívánja, bárcsak újra egy tökéletes tündérmesében élne, csakhogy ez a kívánsága csúnya bonyodalmakhoz vezet. A film forgatását hét lakat alatt őrzik, de a TikTokon már napvilágot látott egy-két felvétel, melyeken a sármos Patrick Dempsey a díszletben látható.

Bár a film a sztori szerint New York államban játszódik, a stáb egy pillanatra sem fordult meg ott, hanem egy komplett kis mesevárost húztak fel Enniskerryben, valamint a stáb forgatott Dublinban és Wicklowban is, a hírek szerint pedig Los Angelesben is lesz egy kis dolguk, miután végeztek Írországban. A főgonosz Malvina Monroe-t a nagyszerű komika, Maya Rudolph (Koszorúslányok) alakítja. A Disney a tervek szerint valamikor 2022-ben mutatja be a Disenchanted címre hallgató Bűbáj-folytatást, amit a hírek szerint Amerikában nem terveznek mozikba küldeni, hanem egyenesen a Disney+ streaming felületen debütálhat. Magyarországon a sorsa valószínűleg attól függ, lesz-e idehaza a premierig Disney+: amennyiben lesz, akkor nálunk is ott mutatkozik be, ha pedig nem lesz, jöhet a mozipremier. Búcsúzásul pedig nézzetek meg egy galériát a film mesés, írországi díszletének képeiből.

Megnézem

Összes kép (3)

Emlékszel a Bűbáj című mesefilmre? Már forgatják a folytatást Patrick Dempsey-vel

Jöhet még egy kis Disney varázslat?

Forrás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük