Alduna (részlet)

Szép, hideg reggel, egy kis köd keleten. Délkeleten? A Duna-könyöktől keletre vagyunk, az ún. Alsó-Klisszúrában, úgy kell elképzelni, mint egy V betű jobb felső csúcsát. Velünk szemben tehát délkelet, balra északkelet, a nap balra srégen kel, jobbra mögöttünk nyugszik.

Készülünk az orsovai misére. Milyen furcsa templom. John Lennon mint egy katolikus freskó alakja – elhinné nekem valaki? Bár magyarul is ki volt írva az időpont, az a gyanúm, nem magyar nyelvű. Tegnapelőtt miccssütőt láttunk a templom bejáratánál. Miccssütő alatt most azt a fedett kis gyertya- vagy mécsesgyújtó állványt értem, ami a templomok előtt vagy az előterükben van. Erdélyben ez román specialitás, katolikus vagy református templomoknál nincsen.

Kivéve a szórványban. A katolikus, a jó katolikus a szórványban ugyanis amolyan általános vallássá válik. Identitásápoló, azt megtartó funkciója egy bizonyos lélekszám alatt elmúlik. A reformátusoknál nem így van. Különösen pikáns ez mondjuk Abrudbányán, ahol 1849-ben a katolikus híveket, úgy, ahogy voltak, a papjukkal együtt kiirtották. Az ottani templom előterében kétnyelvű tábla írja le virág-, sőt egyre virágabb nyelven a történelmet, hiszen a hívek többnyire már románok. Nem kell a fura kérdésekkel járó fölösleges feszültség, a vallás intézménye pedig alkalmazkodik.

A katolicizmus az már csak ilyen, katolikus. Nem tud más lenni. Nem ismer nyelvet, nem ismer más identitást, Krisztuson kívülit. Fölöslegesnek vagy legalábbis másodlagosnak tartja, mert Krisztus az egyetlen üdvözítő. A McDonald’snek a fogyasztók száma számít, hosszabb távon pedig a szervezet életben tartása a cél.

A legszomorúbb, hogy ebben nincs is semmi szomorú. Így zajlik a történelem, és ha fájós, ha nem, kicsiben meg lehet mutatni és csodálni is. Szóval Orsova, római katolikus mise, és igen, román nyelven. Mindenki ismeri és mondja a liturgia szövegét. Úgy tűnik, véget ért a magyarbuli a végeken.

Véghelymise.

Nézem őket, kik lehetnek ezek az emberek? Túlnyomórészt magyarból, németből jött románok. És ahogy ortodox misén rengeteg fiatalt látni, hát itt dehogyis! Mintha a katolikus (vagy nyugati keresztény) egyházak ráöregedtek volna a kultúrájukra, nem érik el a fiatalokat. És ez a tulajdonság akkor is megfigyelhető, ha a hívek amúgy már románná lettek.

Jórészt idős emberek, még a régi, lebontott Orsovából, akik közül sokan kudarcot vallottak, mikor generációváltáskor családon belül szerették volna tartani az anyanyelvüket. Vagyis nem kudarcot vallottak, ez így leegyszerűsítő, csak úgy alakult a történelem, hogy a gyerek egy másik narratívába nőtt bele, amit maximum fűszerezni képes a szülőanyanyelve/identitása/nemzetisége/gyerekkori pakkja. És ezzel tulajdonképpen nincs is semmi baj, hiszen – mit csinálnék én ebben a helyzetben?

Végül kijöttünk a prédikáció elejénél. Ott fennakadtam. Egész addig simán mentem én is a liturgiával, nyelvismeret nélkül is mindig tudtam, hol vagyunk, magamban pedig mondtam, ahogy én ismerem. Nem zavart. Egész a prédikációig. Ott a műsor leesett a színpadról. Az már nem nekem szólt. Jól látta meg a reformáció, hogy ott kell megfogni az embereket. Az anyanyelvükkel. Lehet, hogy református az aszcendensem?

Mi vagyok attól, hogy kijöttem, rosszabb hívő vagy jobb magyar? Kínos, hogy feldúlt vagyok? Műveletlen voltam? Képzetlen az Isten igéjéhez? Vagy csak nem a jó helyen vagyok, és húzzak a helyemre? Vagy üljem végig mosolyogva, és közben ájuljak el magamtól, milyen elfogadó vagyok? Alapvető probléma, ha egy misén nem ér el hozzám az ige – nem? Vagy itt nem tudok hívő lenni, csak turista?

Az identitásomat egyszerűen jobban meghatározza a nyelvem, mint a vallásom. Nem mint a hitem, az más. A nyelvemet a hitemhez adták, a vallásomat viszont a nyelvemhez. A vallás az más, az lecsúszik rólam, mint egy nem rám való gatya, amint nincs összhangban a nyelvemmel. A munkám is a nyelv, a gondolkodásom is a nyelv, az ötleteim is a nyelvem hegyén születnek, az érzéseim, félelmeim, kötődéseim nagy részét is az anyanyelvemmel fejezem ki.

Szeretem becézni az embereket.

HIRDETÉS

Lehetek feldúlt ebben a helyzetben? Kimehetek gőgösen, ahogy tettem, nemhelyeselve valamit, amit talán én is ugyanúgy csinálnék/élnék meg? Honnan tudom, hogy Orsován az én, három hónap múlva születő fiam is magyar maradna-e? Nyilvánvalóan nem maradna úgy magyar, ahogy én vagyok az. Kire van jogom dühösnek lenni? Istenre? A nagyhatalmakra? Felelőtlen vezetőkre? A gyönge, magát szórványban megtartani képtelen népre? Én meg tudnám tartani egyáltalán csak… magamat?

Egyáltalán: fontos megtartani magunkat? Kinek jó, ha az ember gyereke különc/deviáns, illetve egy szomorú narratíva alanya és továbbvivője lesz? Vagy költözzön el? Akkor mit keresek én ott? Lehet itt magyarnak maradni? Nem lehet. Mi a jó példa? Az itteni hegyi csehek hogyan tudták csehként túlélni a magyar és román uralmat is? Beltenyészettel. Boldogok attól, hogy megmaradtak? Nem az a boldog, aki feloldódik Krisztusban?

El tudnám fogadni (el tudom majd fogadni?), hogy angol/német/olasz nyelvű unokáim legyenek? Ha el kell fogadnom, akkor nem mindegy, el tudom-e fogadni? Akkor tehát ez az elsődleges kérdés? Itteni vendéglátóink unokája csak nyaranként beszél románul, amikor itt van. Másként olaszul él és gondolkodik. Láttam emiatt szomorúságot a szemükben? Van ehhez szkennerem? És nem mindegy?

Szóval kimentünk, és a templommal szemben egy Betty Ice márkájú jégkrémmel vigasztalódtam. Még csak nem is esett jól.

Megvártuk a templom előtt a mise közönségét. Azt hiszem, láttuk a valamikori Orsova magyar lakosságának egy részét – illetve az utódokat. A maradvány egy részét. Nem hangzott el magyar szó. Egyetlen hármas csoport volt, három néni, aki kifejezetten nem románul beszélt. Mintha szlávot hallottam volna (itt ez egy katolikus templomban csehet jelent), de talán csak káprázat volt.

Tényleg a feleségemnek eszem az édességet.

HIRDETÉS

Szálinger Balázs Alduna című kötete tavasszal jelent volna meg, ám a járványhelyzet miatt később, ősszel publikálják.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/19. számában jelent meg május 8-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/19. számban? Itt megnézheti!

Source

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.