Brenner Koloman: Nem kívánok beszállni a Gyurcsány-Orbán-csörtébe, ez a Fidesz kicsinyes bosszúja

Még így a nyári szünet előtt közvetlenül sikerült egy kis balhét intézni a parlamentben, hétfőn ugyanis

határozatképtelenség miatt nem tudták megszavazni a parlament alelnökének a jobbikos Brenner Kolomant.

Az eset után a Jobbik, illetve kedd reggel maga a politikus is közleményt adott ki, amiben kormánypárti bosszút emlegettek, felrúgva ezzel az eddigi megegyezést arról, hogy a kormánypárt és az ellenzék sem akadályozza hasonló esetekben egymást.

A párt már előre megírta a várható fideszes reakciót, ami gyorsan meg is érkezett Kocsis Mátétól, a Fidesz frakcióvezetőjétől: szerinte a Fideszen nem múlt semmi, hiszen megadta a szükséges szavazatokat, viszont az ellenzékből több képviselő sem ment be szavazni, úgyhogy tulajdonképpen az ő hibájuk.

Az ügyről a pénteken újrapróbálkozó Brenner Kolomannal csináltunk interjút.

+++

Kocsis Máté a Jobbik közleményében tett jóslásnak megfelelően tényleg azt állította, hogy igazából az ellenzéken, illetve az ellenzék egy részének távollétén múlt, hogy három szavazat híján nem tudták megszavazni parlamenti alelnöknek. Ha Gyurcsány Ferencék bent vannak, akkor tényleg meg tudták volna szavazni, nem?

Én nem kívánok a Gyurcsány-Orbán csörtébe beleszállni, hiszen ők jó szimbiózisban élnek már hosszú ideje, és ez rendkívül kártékony hazánk számára. Én egyvalamit tudok:

ezen az ülésen az országgyűlés több tisztviselőt gond nélkül, minden frakció támogatásával megválasztott, ellenzéki és kormánypárti jegyzőt is. Csak nálam felejtett el gombot nyomni a Fidesz-frakció, illetve csatolt részei.

Ez példátlan megszegése az elmúlt harminc évben élt parlamenti egyezségnek, egyébként pedig egy kicsinyes politikai bosszú.

Sejtette, hogy ez lesz? Beszélt előtte vagy utána fideszesekkel?

A Fidesztől mindig mindenre lehet számítani, ha valaki követi az elmúlt tíz évet. Én 2015-től azért léptem politikai pályára, mert ifjúkoromban a kommunista egypártrendszerben jól láttam azokat a tendenciákat, amelyek most a Fideszt jellemzik. Mindig azt hisszük, hogy a Fidesz már nem tud lejjebb süllyedni, aztán a Fidesz erre rácáfol.

Ezek után mi a terv? Felhív ellenzéki képviselőket, hogy legközelebb ugyan ugorjanak már be szavazni?

Dehogy! Pénteken lesz egy újabb szavazás, és nyilvánvalóan a Fidesz döntése, hogy tartják-e magukat ahhoz a házbizottsági konszenzushoz, hogy a legnagyobb ellenzéki frakcióval rendelkező párt jelöltjét, tehát szerény személyemet megválasszák.

Kocsis még azt is felhozta, hogy 2018-ban sem szavazta meg a baloldal Kövér Lászlót házelnöknek. Ön amúgy megszavazta?

Bevallom őszintén, én nem emlékszem erre. Az pedig, hogy a baloldal mit tesz, minket nemzeti konzervatív pártként nem érint.

Mármint arra nem emlékszik, hogy megszavazta-e?

Erre a helyzetre nem emlékszem.

De a saját szavazatára emlékszik?

Én úgy emlékszem, hogy ezeket a szavazásokat a frakcióvezetés döntésének megfelelően hajtottam végre.

+++

Brenner Kolomant Jakab Péter jelölte az Országgyűlés alelnökének az azóta már minden pozícióból kikerült Sneider Tamás helyére.

A német nemzetiségű, soproni poncichter családból származó Brenner Koloman a politikán túl az ELTE Germanisztika Intézetének docensenként is dolgozik: ahogy az Azonnalinak korábban elmondta, a parlamenti képviselőségével semmiképpen nem szeretette volna feladni a tudományos tevékenységét sem. A Jobbiknál a párt értelmiségi holdudvarát fogja össze. A pártnak két területen végez szakértői feladatokat: egyrészt külügyi vonalon, főleg – német nemzetiségűként adja magát – a német nyelvterületekkel való kapcsolattartás terén, illetve a Jobbik oktatáspolitikai programjának kidolgozásában is részt vett.

Az Országgyűlés Házszabálya szerint az alelnökök képviselik a parlament elnökét (aki jelenleg a fideszes Kövér László) annak távollétében, így gyakorolnak majdnem minden olyan jogkört, amit a házelnök is: képviselhetik a parlamentet a más szervekkel való kapcsolattartásban, a nemzetközi kapcsolatokban, plenáris ülést vezethetnek (akár a képviselőket is fegyelmezve a tisztelt ház sokat emlegetett méltóságának megtartásáért), összehangolják az országgyűlési bizottságok működését, kezdeményezhetnek a parlament biztonsága érdekében intézkedéseket. Továbbá, amennyiben az országgyűlés elnöke lemond, vagy feladatának ellátására képtelen, az új elnök megválasztásáig „a házelnök feladat- és hatáskörét az általa meghatározott sorrendben az alelnökök látják el”.

FOTÓ: Bakó Bea / Azonnali

Osszad, lájkold, ne sajnáld!

A Facebook újfent lenyeste a magyar híroldalak elérését. Tegyél ellene!
Amerikai büntetőalgoritmusok helyett öntudatos magyar polgárokat!

hirlevél

Van még itt cikk a témában:

Please enable JavaScript to view the comments powered by Disqus.

comments powered by Source

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.