Lyukas cső

A múlt századból az emberek nagy többsége egyetlen női tudóst ismer, Marie Curie-t. A tudományos pályára lépő és ott sikereket elérő nők aránya szégyenletesen alacsony volt. És bár az egyetemre beiratkozó lányok ma már többen vannak, mint a fiúk, a kutatói vezető pozíciókig még ma is alig jut el néhány nő. Pedig immár lenne kikből válogatni, bizonyítják ezt a L’Oréal–UNESCO a Nőkért és a Tudományért díjára pályázók és a nyertesek.

Néhány hete jelentették be az idei Nobel-díjak nyerteseit. A kitüntetést tizenegy személynek ítélték oda – mindannyian férfiak. Ha megnézzük a díj több mint százéves történetét, látjuk, ez nem példa nélküli. Sőt. Fizikai díjat például Madame Curie-n kívül egyedül Maria Goeppert Mayer kapott 1963-ban atomfizikai kutatásaiért, miközben 202 férfit díjaztak. A kémiában ez az arány 4:171, míg az orvostudományban 11:199; és hasonló a helyzet a nem természettudományi díjak esetében is.
Többen keserűen megjegyezték a névsort látva, hogy nem is baj ez, legalább nem jönnek a fanyalgók azzal, hogy az ily módon díjazott nő felfedezése amúgy teljesen érdektelen, a tényleges eredményt egy férfi érte el, csak nem neki adták a díjat, mert most ezt követeli a korszellem.
Igaztalan lenne ugyanakkor azt mondani, hogy ma ne lenne több nő a tudományos pályán, mint volt száz vagy akár csak húsz éve. Az is igaz ugyanakkor, hogy ahogy haladunk a ranglétrán fölfelé, a férfiak gyorsan átveszik az uralmat, a tudomány csúcsain pedig csak mutatóba marad egy-egy nő. Az Európai Unió tavaly publikált She Figures című tanulmánya szerint jelenleg Magyarországon az egyetemet több lány kezdi el, mint fiú. PhD-t viszont már többségében (54 százalékban) férfiak szereznek, a kutatói pályán pedig a lányok aránya egyharmad alá csökken. Örömteli változásnak tekinthető – a pontos számok ismerete előtt –, hogy az évtized eleje óta majdnem duplájára nőtt a kutatóintézeti vezető nők aránya. Kissé árnyalja azonban ezt a képet, hogy a megkétszereződés is csak tizenhét százalékot jelent. Az akadémikusok között pedig alig haladja meg az öt százalékot a nők aránya.
A jelenség okai között nem csak az előítéleteket találjuk. Sokkal erősebben hat a társadalmi környezet, amely egy nőnek praktikusan lehetetlenné teszi, hogy tartósan kutatással foglalkozhasson. Az azóta elhunyt Vámos Éva tudománytörténész korábban lapunknak adott interjújában a tudósnők pályaívét egy lyukas csőhöz hasonlította. A magas elismertség, megbecsültség felé tartó lányoknak-asszonyoknak végig kellene „folyniuk” ezen a csövön, csakhogy számos lyuk tátong rajta. Ilyenek a házasság, a gyerekvállalás, a háztartásvezetés. Minden ilyen lyukon kifolyik a női kutatók egy része, és így egyre kevesebb marad a képzeletbeli csőben.
A problémák ellenére mégsem állítható, hogy ne lenne fejlődés a nők tudományban betöltött pozícióit illetően. Ennek részeként nemrégiben adták át a L’Oréal–UNESCO a Nőkért és a Tudományért díját két magyar nőnek.
– A gyulladásos bélbetegségekkel, a Crohn-betegséggel és a fekélyes vastagbélgyulladással foglalkozunk – mondja Farkas Klaudia, a Szegedi Tudományegyetem I. Belgyógyászati Klinikájának munkatársa, a díj egyik kitüntetettje. – E betegségek kialakulásában többek között szerepet játszik egy olyan gyulladásos fehérje is, amelynek gátlására rendelkezésre áll gyógyszeres kezelés. Jelenleg azt vizsgáltuk, hogy ezen típusú terápia hatásossága időben hogyan változik, mi okozza a kezelés során fellépő hatásvesztést.
A Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás az egészségesek számára szinte elképzelhetetlen mértékben képes rontani a betegek életminőségén. A tünetek miatt előfordulhat, hogy ki sem tudnak lépni az utcára, ami a fájdalom és a hasmenés mellett még szociálisan is izolálja őket. Előfordulása érezhetően egyre gyakoribb, és elsősorban a fiatal felnőttek betegsége. A gyulladásos mechanizmus számos pontján próbálják támadni ezeket a kórokat, de mivel a kiváltó okok nem ismertek, hatékony kezelés nincs ellenük. A táplálkozási tényezők lehetséges szerepén túl még az is elképzelhető, hogy ma még nem ismert kórokozó játszik szerepet a kialakulásukban.
Farkas Klaudia szerencsésnek érzi magát, hogy tudományos pályáján nem érezte hatását annak, hogy nő.
– Itt, az I. belklinikán semmiben sem szenvedek hátrányt, de az statisztikai tény, hogy a tudományos közösségben sokkal kevesebb nő van, mint férfi. Ennek véleményem szerint főként az lehet az oka, hogy egy nőnek több szerepben is helyt kell állnia – tartja a kutatóorvos. – Jelenleg itthon vagyok a kisbabámmal, de remélhetőleg nem lesz nehéz visszatérnem a munkába. Nem szakadtam el teljesen a kutatástól, rendszeresen olvasom a szakirodalmat, cikket, pályázatot írok, előadásra készülök.
– Talán nőként kicsit másként közelíti meg az ember a tudományos kérdéseket is. Ehhez tevődik hozzá, hogy a női kutatók a családjukon belül is nagyobb szerepet vállalnak általában, mint a férfiak. Ez pedig gyakran nem könnyíti meg ezt a pályát – mondja Jeney Viktória, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézetének tudományos főmunkatársa, a Nőkért és a Tudományért díj másik díjazottja. – Sokan kényszerülnek abbahagyni a tudományos kutatást, de nem feltétlenül női mivoltuk miatt.
A vegyész szerint azért nehéz megmondani, hogy élnek-e még manapság is a tudósnőkkel szembeni előítéletek, mert alig lehet két tökéletesen azonos teljesítményű embert – egy férfit és egy nőt – találni, előmenetelüket összehasonlítva. Az viszont tény, hogy nagyon kevés női vezető van a tudományos szférában. Nemcsak női dékánt, tanszékvezetőt nehéz találni, de már kutatócsoport-vezetőből is kevés van.
Bár Jeney Viktória vegyész, mégis orvosi kutatást végez. Leginkább a hemoglobin, a vörösvértestekben található oxigénkötő molekula érdekli, annak gyulladáskeltő hatása, amely az után jelentkezik, hogy a sejt szétesik a véráramban (és nem a normális úton bomlik le).
– Számos betegséggel kapcsolatba hozhatók ezek a gyulladásokozó hemoglobinok. Például érelmeszesedésben szenvedőknél vagy újabban agyvérzésen átesett koraszülöttek szervezetében is megtaláltuk ezeket a molekulákat.
Ezekből az eredményekből egyelőre nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy az oxidált hemoglobin okozza-e a betegségeket (valószínűleg nincs is így), de nagyon valószínűnek tűnik, hogy az is hozzájárul a kór lefolyása közben kialakuló gyulladásokhoz. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy a kutatások későbbi fázisában esetleg találnak majd olyan hatóanyagokat, amelyek gátolják a kárt okozó hemoglobinok létrejöttét, így hozzájárulhatnak a betegségek gyógyításához. Talán addigra még több nő választja a tudományos pályát, és ami még fontosabb, a pályán is marad elég sokáig ahhoz, hogy jelentős eredményeket érhessen el.
– Kérdés, hogy azért van-e kevés női tudományos vezető, mert ellenállásba ütköznek, vagy esetleg meg sem próbálnak előrébb lépni. Előfordulhat ugyanis, hogy a nőkben már egyetemi hallgató koruktól kezdődően kisebbrendűségi komplexus alakul ki, amely később eltántorítja őket a továbblépéstől – tartja a kitüntetett. – Sokan el is hiszik magukról, hogy nem képesek magas pozíciót elérni a tudományban. Mások viszont abból a megfontolásból elégednek meg az alacsonyabb beosztással, mert arra számítanak, hogy így több idejük marad a családra.

2016. november 26.

Source

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.