Offline

Olvasom az újságban, hogy csak akkor lehet írni rendesen, amikor offline van az ember. Egy esszéféleségben találtam ezt, hát nem is valami kétkezi hírlapcikkben. Szilasi László a szerző, és igazából nem az akármicsoda-, hanem a regényírásról szól konkrétan a megmondása. Van ebben igazság dögivel, magam is azt veszem észre, hogy megint nem hagy békében az internet. Úgyhogy most ki is iktattam a drót nélküli kapcsolatot egy kattintással, midőn hozzáláttam ehhez a szöveghez. Noha nem regényt írok, hanem csak akármicsodát, mint az szemmel látható az olvasó számára.

Közben azonban azon is kénytelen vagyok merengeni, hogy nem valami öreges dohogás-e ez az egész a korszerű vívmányokkal szemben. Ráadásul visszatérő módon. Pedig a hőbörgést és a nyafogást nem bírom zsigerből. Nekem sem könnyű, mert ha van valami, ami – a világhálóval mintegy karöltve – igazán jellemzi napjainkat és hazánkat, az a hőbörgés és a nyafogás. Erre lett kondicionálva népünk és nemzedékünk generálisan. Lehet, hogy a következő nemzedékek is, bár ebben nem vagyok biztos, vagyis reménykedem.

Csakhogy nem öreges dohogás ez mégsem. Hiszen nem valami általános-borongós nyafogás zajlik. Kategorikusan a dolgozás és annak akadályoztatódása forog fenn a terítéken szelíden.

A lényegre térve: amikor tehát azon morfondíroztam magamban az utóbbi időben, hogy miért növekszik egyre a képernyőidőm (kapok jelentést minden hétfőn, ijesztő és lelkifurdalás-gerjesztő adatokkal, amelyeket meg sem merek említeni számszerűen – és ez csupán a nyomorult okostelefon), akkor arra kellett rájönnöm, hogy újfent félresiklottam. Jó, a járvány delelőjén fontos volt értesülni, hogy mi történik, de az nem járja, hogy továbbra sem vagyok ura önnön cselekvéseimnek.

Ugrándozom ágról ágra, mint egy bugyuta, holott a napnál világosabb, hogy tíz hírből kilencet garantáltan felesleges megnyitnom. Vagy nincs semmi értelme, vagy szarul van megírva, vagy a világon semmit nem árul el a világ folyásának menetéről. Csinálom mégis. Olyan ez, mint régente a tévézés, akkortól, amikor foghatóvá tettek számtalan csatornát, illetve feltalálták mellé a távirányítót. (Lehet, hogy ez fordított sorrendben történt szűkebb környezetünkben.)

Sovány vigasz, hogy nekem személy szerint nem a közösségi média kollektív „bölcsessége” mondja meg, mikor mire kattintsak. Magamtól vagyok retardált. (Amúgy érdekes, hogy párhuzamos valóságok vannak az internetben is. Velem a hírek járatják a bolondját, mások közösségi életet élnek virtuálisan, szerencse, hogy utóbbitól idejében megszabadultam.) Ez egyrészt nem esik jól, másrészt a legkellemetlenebb, hogy ott van az egészben az a nyavalyás menekülős attitűd. Addig sem kell csinálni semmit, amit pótcselekszem. Közben ez a legkényelmesebb pótcselekvés, kéz és szem kell hozzá, semmi más, agy sem, a fizikai és szellemi erőfeszítések abszolút mellőzésével is művelhető az ugrándozás.

Miért nem vagyunk urai önmagunknak, ez itt a kulcskérdés, és miért van annyi minden, ami megakadályoz bennünket ebben? Alighanem a gonosz kapitalisták csinálják ezt az emberi természettel karöltve, megmérgez, rabságba taszajt bennünket a tudatipar. Hiába játsszuk az eszünket, okoskodunk, hogy minket nem lehet átverni, megvezetni, az óhatatlan restség ellenében bukásra van ítélve az összes felmerülhető apelláta. Szomorú. Roppant szomorú.

Mindazonáltal nemrégiben rábukkantam Michelle Gurevich munkásságára. Michelle Gurevich orosz származású, Berlinben élő kanadai énekes. Olyan a zenéje, mintha Leonard Cohen, Tom Waits és Alla Pugacsova közös gyermeke lenne művészileg ez a drága asszony. Csodálatos. Sűrű, szép, gazdag, okos, lehetetlen betelnem vele. A klipjei is gyönyörűek, fekete-fehérben jobbára, ezzel együtt semennyire sem modorosak. Mielőtt megkérdeznék: igen, az interneten találtam. Hol máshol. Ám a lemezeket beletöltöttem a fiókomba, úgyhogy offline is tudom hallgatni őket.

Olvasna még Gazda Alberttől? Kattintson!

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/29. számában jelent meg július 17-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/29. számban? Itt megnézheti!

Source

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.