Ötven LCD-tévét szerelt fel a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban a jótékonykodó tévészerelő

A Bajcsy Zsilinszky Kórház Krónikus Belgyógyászati, valamint Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályát is felszerelte televíziókkal Ellenbacher Attila tévészerelő, a Ne Dobd Ki Alapítvány kurátora, aki 2012 óta adományoz televíziókat egészségügyi intézményeknek, ez idáig már több ezer készüléket adományozott kórházaknak.

Ötven LCD-tévét szerelt fel a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban a jótékonykodó tévészerelő

Ellenbacher Attila (Fotó: Youtube)

Attila Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a kórház „Gizella” nevű épületében, mindkét osztályon teljesen kiépítették az antennahálózatot, és múlt hétvégén már a televíziókat is beszerelték, mintegy ötven vevőhelyet alakítottak ki. Az épület felújítása tavaly kezdődött el, ehhez csatlakozott a Ne Dobd Ki Alapítvány is – idézi a Telex.

A bejegyzés szerint a teljes épületet bekábelezték, a felső két szinten minden kórteremben 82 centis LCD-televíziót szereltek fel. „A készülékeken 5 havidíjmentes csatorna közül választhatnak a betegek. Az ezeken az osztályokon fekvő betegek több mint fél évet töltenek itt, így számukra fontos, hogy a tévénézéssel könnyebben teljen az ott eltöltött idő” – írta.

Attilán kívül más civilek is gőzerővel segítenek az egészségügyön, például Orosvári Zsolt, aki több száz összecsukható ágyat adományozott kórházak gyerekosztályainak.

Cikkeink a magyar egészségügyről

Forrás

Egy hónapja van kórházban Rózsa György, kiderült, mikor mehet haza

Egy hónappal ezelőtt esett el Rózsa György, aminek következtében eltörött a csípőcsontja.

(Fotó: Schumy Csaba/smagpix)

(Fotó: Schumy Csaba/smagpix)

“Két hét múlva lesznek az újabb vizsgálatok, ahol kiderül, elbocsátanak-e a kórházból vagy sem. Persze, saját felelősségre bármikor távozhatnék, s ha augusztus 20. után nem akarnak hazaengedni, lehet, hogy meg is teszem, de addig is hallgatok az orvosokra. Mankóval már tudok menni egy picit, napról napra jobban vagyok. Jár hozzám masszőr, gyógytornász, és ilyen kezelésre akkor is szükségem lesz, ha hazamegyek. A lányom, Csilla már átrendezte a házat, így nem kell majd az emeletet használnom, megkímélem magam a lépcsőzéstől” – mondta a Blikknek.

Még több sztárhír: 

Forrás

Hálapénz elfogadása miatt hallgatták ki egy budapesti kórház főnővérét

Forrás